Speciális  Hegesztő  Kft.

Szövegdoboz:

„A legjobb az, ha a nagy problémákkal már akkor foglalkozunk, amikor még kicsik.”           Vető József

Rólunk  -  Speciális Hegesztő Kft.

2024-ben 10 éves a Speciális Hegesztő Kft!

Erre való tekintettel 2024-ben minden hónapban az első Ügyfelünk számára 10% kedvezményt biztosítunk! Éljen a lehetőséggel!

Vállalkozásunk kimondottan a hegesztési varratok kiemelkedő minőségben történő elvégzésére szakosodott.

Cégünk jelenlegi jogi és fizikai formájában 2014 novembere óta működik. Ekkor váltunk ki a korábbi K+K Groupból, és hoztuk létre közel 1000 nm-es központunkat Budapest XVII. kerületében.

2015-ben számos műszaki fejlesztést végeztünk gépparkunkon, és többek között ekkor aktiváltuk a PWHT hőkezelési technológiát, melyet mobilizálni is képesek vagyunk.

2016-ban megkezdtük a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren födi kiszolgáló járművek minősített hegesztői javítását.

2017-ben létrehoztuk 15 járműből álló mobil egységünket melynek segítségével hatalmas gépparkot tudunk könnyen és gyorsan mozgósítani, így nem jelent problémát például közúti körülmények között hegesztéseket végeznünk.

2018-ban beszereztük első hegesztő automatáinkat, melyek működését folyamatosan optimalizáljuk.

2019-ben megnyitottuk Repülőtéri Divíziónkat a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, hogy repülőtéri Ügyfeleink számára gyorsabb és gördülékenyebb kiszolgálást biztosítsunk. Képviseletünk 24 órás ügyeletben működik! 

Jelenleg műhelyünk ismételt bővítése zajlik, egy külső nagyméretű műhellyel igyekszünk növelni kapacitásunkat és hatékonyabbá tenni működésünket. Terveink szerint 2025-ben már üzemelni fog az új műhelyrészünk.

 

Történelmünk azonban ennél sokkal korábbra nyúlik vissza, cégünk alapítója 2002 óta dolgozik fémmegmunkálási területen, aki számára a legfontosabb szempont mindig is a kiemelkedő minőség volt, éppen ezért valamennyi munkájára a kezdetektől garanciát biztosított, ami jelenleg sincs másképp.

 

Fontosabb mérföldköveink 2002 óta:

2013:   A K+K Group Hegesztő Divíziójának megerősítése, és hegesztő eszközparkunk nagy mértékű bővítése.

2012:   Átadtuk az M4 Metroban végzett munkánkat (Rákóczi téri megálló).

2011:    Kialakítottuk titán hegesztő inkubátorunkat.

2010:   Megszereztük alumínium hegesztő tanúsítványunkat.

2009: Letettük a XVII. Kerületi telephelyünk alapkövét.

2008: Megalapult a K+K Minősített Hegesztő Szakműhely.

2007:   Megszereztük első felsőfokú TÜV minősített hegesztői minősítésünket.

2006: Megalapítottuk a K+K Fémipari Kivitelező Műhelyt.

2005: Első nagyobb fémszerkezeti és hegesztési munkánk az újonnan épülő debreceni Kölcsey Kongresszusi Központban.

2004: Kialakítottuk hegesztőműhelyünket.

2003: Beszereztük első hegesztőgépünket.

2002: Megtettük első lépéseinket a fémipari műhelyünk kialakítása felé.

 

 

Bízunk benne, hogy hamarosan Önnek is segítségére tudunk lenni!

 

K+K  Group©

Alvázerősítő

profilok

Nyomástartó

edények

gyártása,

javítása

Épületelemek

 gyártása

Építőipari

 hegesztések

Mutatványos

eszközök

 gyártása

Tartálykocsik

 javítása

Munkagép

 hegesztések

Munkagép

 kipufogók

gyártása

©2002-2024        Speciális Hegesztő Kft.             Minden jog fenntartva!             ISO3834                 EN1090

Speciális Hegesztő Kft.

EU Hungary  -  Budapest

Repülőtéri képviselet:           1188 Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 216. sz. épület

Székhely:                 1174 Régivám köz 37-40.

Tel: +36-30/721-1429

Adószám:  25077124-2-42                    Bankszámlaszám:  11714006-20460420-00000000

URL:   www . minositett hegeszto . hu               E-mail:  info @ minositett hegeszto . hu

Speciális Hegesztő Kft. 
Alváz hegesztés
Hegesztőműhely - RólunkMinősített hegesztésHegesztőtanúsítványAcélszerkezet gyártásAlváz hegesztésMunkagép hegesztésNyomástartó edények gyártásaMutatványos eszköz gyártásRozsdamentes hegesztésAutomatizált hegesztésRepülőtéri hegesztésKözúti hegesztésSOS hegesztésHőkezelés - PWHTHegesztőműhelyMobil hegesztőműhelyKomplex hegesztő szolgáltatásHegesztés anyagvizsgálatHegesztő referenciákHegesztés árHegesztés garanciaHegesztés kapcsolatTitán hegesztésÖntvény hegesztésAlumínium hegesztés